Fico is nyakig benne van a 120 milliós cseh fegyverbotrányban

Azonnali magyarázatra magához hívatta pénteken Alexandr Vondra cseh védelmi minisztert Václav Klaus államfő, miután kiderült, a tárcavezető korábbi helyettese főszerepet játszott egy 120 millió eurós korrupciós ügyben. A szálak Pozsonyig érnek, de Vondra

Rengett a föld Új-Zélandon

Erős, amerikai mérések szerint 7,4-es földrengés volt Új-Zélandon pénteken.

Kudarcba fulladt tárgyalások - nem tudni, kik lesznek a Holland kormányban

Eredmény nélkül értek véget Hollandiában a kormánykoalíció alakítását célzó hárompárti tárgyalások pénteken, mivel a szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) végérvényesen kivonult azokról.

Elfogták Bochkorék haverját

Egyik barátja gömörhorkai házában elfogta csütörtökön a szlovák rendőrség a majdnem két hónapja bújkáló Dubovsky Lászlót, Tornalja polgármesterét, akit hivatali jogkörrel való többrendbeli visszaélés és hűtlen kezelés miatt kerestek július 13. óta a nyomo

Szolgálati autója elé akart feküdni az ukrán belügyminiszter

A saját testével akarta akadályozni Jurij Lucenko volt ukrán belügyminiszter, hogy a tárcavezetői mivoltából neki juttatott szolgálati gépkocsit elvegye a közlekedés-rendészet - adta hírül pénteken a nyugat-ukrajnai UA-Reporter hírportál. A Timosenko-korm

Több mint százhúszezren gyűltek össze a Mecsetek terén

Több mint százhúszezer muzulmán vett részt Jeruzsálemben a Mecsetek terén a ramadán utolsó péntekén - közölte az izraeli rendőrség.

Megfeneklett tanker Kanadánál - még nem szivárog

Egyelőre nem szivárog olaj vagy üzemanyag abból a tankerhajóból, amely Kanada északi partjainál feneklett meg - közölték csütörtökön a kanadai hatóságok. A több mint kilencmillió liter gázolajat szállító tanker az Északnyugati-átjáróban, egy homokpadon ál

Szakadt a vezeték, megint gyilkolt az orosz tűz

Négy halálos áldozata van a dél-oroszországi Volgográdi területen újra fellángolt erdőtüzeknek a péntek reggeli hivatalos adatok szerint. A tüzek oltásán az éjszaka már több mint 1500 ember dolgozott, s munkájukat több mint kétszáz gép, valamint több repü

Vérfürdő a pakisztáni síiták felvonulásán

Legalább 53 halálos áldozata van egy síiták ellen pénteken elkövetett merényletnek a pakisztáni Kvetta városában. Az kisebbséget alkotó muszlim felekezet híveit a héten már második alkalommal érte támadás.

Müezzinvadászattal kampányol az osztrák Szabadságpárt

Internetes játékban buzdítja szavazásra az osztrákokat Gerhard Kurzmann, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) stájerországi jelöltje. A játékban minaretekre és mecsetekre kell célozni. Ha a játékos nem elég hatékony, akkor megjelenik a felirat:

Tizennyolcmillió euró a német szélsőjobb ellen

Tizennyolcmillió euróval finanszírozott programmal kívánja fokozni a német kormány a szélsőjobboldal elleni fellépést a keleti tartományokban - közölte pénteken a szövetségi belügyminiszter.

Korábbi hírek

Nem változott az euró alapkamata

Nem változtatott az eurózóna 1%-os kamatrátáján tegnap az Európai Központi Bank, viszont Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke a döntést követő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy bár jók a növekedési kilátások a közös térségben, nőttek a lefelé hat

Castro ismét fajsúlyos szerepre törhet

Fidel Castro, Kuba korábbi vezetője pénteken nyilvános beszédet tartott - az elsőt 2006-os műtéte óta.

Fokozni kell az éberséget a szélsőjobbal szemben

Tizennyolcmillió euróval finanszírozott programmal kívánja fokozni a német kormány a szélsőjobboldal elleni fellépést a keleti tartományokban - közölte pénteken a szövetségi belügyminiszter.

"Európa nevében" kértek bocsánatot Srebrenicáért

"Európa nevében" bocsánatot kért a srebrenicai vérengzés áldozatává vált muzulmán bosnyákok családtagjaitól pénteken Philippe Morillon francia tábornok, aki az 1995 júliusában elkövetett tömeges gyilkosságok előtt két évvel az ENSZ nevében védelmet ígért

A kommunizmusban jobban éltek a romák - írja az Economist

A kelet-európai roma népesség az integrációs kezdeményezések ellenére még mindig rosszabbul él, mint a kommunizmus idején - írta jogvédők véleményét idézve a The Economist, amelynek pénteken megjelent elemzése szerint ugyanakkor a Nyugat-Európába vándorló

Lezárult Portugália legnagyobb pedofilpere

Egy lisszaboni bíróság pénteken bűnösnek találta mind a hét vádlottat. A hat férfit és egy nőt tíz évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik.

Kínos véget ért Putyin imázsnövelő autós túrája

Egy szibériai terepjáró-klub tagjai leleplező videókat készítettek az orosz autógyártást népszerűsítő kormányfői kirándulásról.

Laptopokat lopott a gázai segélyflotta zászlóshajójáról három izraeli katona

Cselekedetük "nyíltan szembemegy az izraeli hadsereg erkölcsi normáival".

NAÜ: Izrael is lépjen be az atomsorompóba!

Izrael homályban tartja atomprogramját, és állítólag már egy teljes atomarzenált fejlesztett ki.

Véget ért Portugália legnagyobb pedofilpere

Egy lisszaboni gyermekotthon lakóit éveken át árulta az igazgató. Volt tévés és nagykövet is bűnös.

Erős földrengés volt Új-Zélandon

A 7,4-es rengés az ország harmadik legnagyobb városa, Christchurch közelében pattant ki.

Elítélte a Fehér Ház a pakisztáni merényleteket

A ramadánkor végrehajtott merénylet 53 embert ölt meg.

Bombariadó a miami repülőtéren

Egy gyanúsnak tűnő tárgy miatt kiürítettek és több órára lezártak csütörtök éjjel négy utascsarnokot az egyesült államokbeli Miami nemzetközi repülőterén. Egy utast őrizetbe vettek azt követően, hogy az érzékelők csőbombára hasonlító tárgyat jeleztek csom

Chile sztárja: az emberbarát magyar származású milliomos

Chile és talán nem túlzás az egész világ követi figyelemmel a bányaomlás óta immár 28 napja 700 méter mélyen rekedt 33 vájár sorsát. Miként tudnak kitartani akár további három hónapig, amikorra várhatóan leér hozzájuk a mentőfúrás. Kisebb csoda már az

Elvették Hitlertől a díszpolgári címét

Megfosztotta díszpolgári címétől Adolf Hitlert Trier városi tanácsa csütörtök este.

Ilyen is régen volt: optimista nyilatkozat Afganisztánból

Egy amerikai hadszíntéri parancsnok szerint az idén a felére csökkent Afganisztán legfontosabb ópiumtermelő vidékén a tálib lázadók bevétele a kábítószer-csempészetből, ami gyengíti harci erejüket.

Újabb merényletekkel fenyeget a Hamász

A Hamász palesztin radikális szervezet katonai szárnya csütörtökön újabb Izrael-ellenes merényletekkel fenyegetőzött.

Az uniónak nem tetszik a romák kitoloncolása

További felvilágosítást kér az Európai Bizottság a párizsi kormánytól a romák tömeges kitoloncolásának indokait, körülményeit illetően, hogy megállapíthassa, vajon megfelel-e az EU jogi normáinak a francia hatóságok gyakorlata.

Muszáj volt enniük elhunyt társaik testéből

Chilébe indulnak egy közel negyven éve történt andesi légi szerencsétlenség uruguayi túlélői, hogy lelki támaszt nyújtsanak a mélyben rekedt 33 bányásznak és családjuknak.

240 nőt, lányt és csecsemőt erőszakoltak meg Kongóban

A világszervezetet sok kritika érte amiatt, hogy a kéksisakosok nem védték meg Luvungi és a környező kisebb falvak lakóit.

Fogadta a pápa az izraeli államfőt

XVI. Benedek pápa csütörtökön fogadta Simon Peresz izraeli elnököt - 40 percig beszélgettek.

Kukáznak, bárányokat ragadnak el a medvék az Uralban

A falusi kukákban keresnek táplálékot, sőt néhol raktárakat fosztogatnak és bárányokat ragadnak el barnamedvék az Uralban, mivel az aszály táplálék nélkül hagyta őket, és lassan itt az ideje a téli álomhoz megfelelő zsírréteg növesztése.

Plutónium sugároz Grönland egyes részein - senki sem figyelmeztet

Több mint negyven évvel azután, hogy egy négy atomrobbanófejjel felszerelt amerikai bombázó lezuhant Grönlandon, a sziget egyes részei még mindig rendkívül mérgező plutónium-sugárzásnak vannak kitéve.

Morbid: "Három koporsóra rossz címkét tettek"

A múlt heti fülöp-szigeteki túszdráma nyolc áldozata körül három koporsóját felcserélték - közölte a hongkongi kormány szóvivője csütörtökön. A tévedés azután derült ki, hogy az egyik áldozat családtagjai a hongkongi halottasházba mentek, hogy azonosítsák

Menesztik a provokáló Thilo Sarrazint

Kezdeményezte Thilo Sarrazin elnökségi tag visszahívását csütörtökön a Bundesbank elnöksége.

Megkezdődtek a közvetlen izraeli-palesztin tárgyalások

Az amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton Washingtonban megnyitotta az izraeliek és palesztinok közötti közvetlen béketárgyalást. Frissítve

Újabb fúrótorony robbant fel a Mexikói-öbölben!

Újabb tengeri olajfúró torony robbant fel csütörtökön a Mexikói-öbölben. Mind a 13 munkást megtalálták és egy másik toronyra szállították.

Hat miniszterét ejtette a román kormányfő

A kormányátalakításról szóló döntés nem érinti a Demokrata-Liberális Párttal együtt kormányzó RMDSZ politikusai által irányított tárcát, de a megszorítások utáni népszerűségvesztés áldozata lett a gazdasági és a pénzügyminiszter is.

Rendszeresíti a tárgyalásokat Netanjahu és Abbász

Szeptember közepén ismét találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő. Ezután kéthetente rendszeres tárgyalásokra ülnek össze - jelentette be csütörtökön az amerikai elnök különmegbízottja.

Hétéves háború

Ez a háború is olyan volt, mint a legtöbb: nem lett volna szabad elkezdeni. Szaddám Huszein véreskezű diktátor volt, de az Egyesült Államok nem üzen hadat minden véreskezű diktátornak.

Letartóztatták a körözött tornaljai polgármestert

A sikkasztással vádolt Dubcsek, alias Dubovsky László két hónapja volt szökésben.

Mai nap

2010/09/04 10:01:39 Rozália, Róza, Ida napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com