Az Audi, a Luk Savaria a Nyugat-Dunántúl legnagyobb árbevételű cége

A győri Audi és a szombathelyi Luk Savaria volt a Nyugat-Dunántúl két legnagyobb árbevételt elérő cége 2008-ban - derül ki az APEH, valamint a régió kereskedelmi és iparkamaráinak új közös kiadványából, amelyet pénteken mutattak be Zalaegerszegen.

A megyék szerinti 50 legnagyobb között Győrben az Audi az első, amelyet egy adatai nyilvánosságától elzárkózó cég követ, harmadik helyen pedig a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. áll. Vasban a Luk Savaria Kft. és a BPW-Hungária Kft. az első két helyezett, a harmadik szintén nem vállalta adatai közzétételét. Zala megyében a Rotary Fúrási Zrt. az első, amelyet egy ugyancsak inkognitóban maradó vállalkozás követ, a harmadik helyen pedig a ZÁÉV Zrt. áll.
Az első 100 cég 20 százaléka szintén nem akart szerepelni. Tóth Miklós, az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának ellenőrzési szakigazgatója kifejtette: érthetetlen, hogy a cégek ekkora hányada nem vállalta a nyilvánosságot, pedig nyílt verseny van, ahol remélhetőleg érték a piaci tisztesség.
A három megyében 160 adózót kerestek meg - egyedi felmentést kérve az adótitok alól -, a 2008-as bevallások alapján értékesítésükben a legnagyobb árbevételt elért cégeket rangsorolták megyék szerint is.
A nyugat-dunántúli régióban működő vállalkozások 2009-ben 2.545 milliárd forint forgalmat értek el, ami 10 százalékkal maradt el 2008-tól, elsősorban az exportpiacok visszaesése miatt. Ezzel párhuzamosan minden adónemben csökkentek a bevételek is, tavaly összesen 348,1 milliárd forint folyt be a három megyében, ami szintén mintegy 10 százalékkal marad el a korábbi évek adatától.
Az APEH szakigazgatója szólt arról is, hogy a kiadványban még nem szereplő 2009-es adatok alapján Zalában a legnagyobb a munkanélküliség. A régióban tavaly az utolsó negyedévben 26 ezren voltak, 85 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.
Az adózók számában 2008-hoz képest nem volt jelentős változás, csaknem két százalékkal nőtt a számuk, ugyanakkor a felszámolások, végelszámolások és csődeljárások száma 19 százalékkal emelkedett.
Mazzag Ferenc, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta: a 2008-as adatokat tartalmazó kiadvány már tükrözi a válság jeleit, láthatóan Zala a legelmaradottabb az ipar jelenlétét illetően, szinte teljesen eltűnt például a könnyűipar és az élelmiszer-feldolgozó ipar. A három megye közül Győr-Moson-Sopron a legerősebb, az első százból 51 cég itt működik, Vas megyében 16, Zalában pedig 13.


mti

Bookmark and Share

Ezeket se hagyja ki!

Tiltott tányéros tévék

A társasházakra nem lehet parabolaantennát szerelni. Van, ahol a szabályt betartatják, máshol viszont nem. A furcsa gyakorlat most, amikor az angol és az olasz bajnoki meccseket csak parabola antennával lehet nézni, élesen reflektorfénybe került.

Fontos mérkőzés

Szombathely (tg) - Az első fordulóból elhalasztott mérkőzést pótol ma, 16 órás kezdéssel az újonc Szolnoki MÁV vendégeként a bajnokságot rosz-szul kezdő Haladás NB I-es labdarúgócsapata.

Savaria Veterán Dobógála tizenkettedik alkalommal

Szombathely (he) - Az esős, barátságtalan időjárás miatt a szokásosnál kevesebb atléta indult a Dobó SE hagyományos versenyén, az immár 12.

22 ezer kopogtatócédulát gyűjtött az MSZP

Jelesre vizsgázott Szombathely a kopogtatócédulák leadásában - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Oroszvári Péter MSZP-s képviselő tartott. Egyúttal bemutatta azt a több mint 22 ezer kopogtatócédulát tartalmazó kosarat, amelyeket már nem adnak

Ausztriába toboroznak

2011 május elsejétől nem kell munkavállalási engedély Ausztriába, addig viszont a már szokásos éves toborzón keresnek a síszezonra szakácsot, felszolgálót és szobaasszonyt a tiroli és a regionális munkaügyi központ munkatársai. Szombathelyen október 5-

Tűzoltóautóba rohant és meghalt egy motoros

Egy avartüzet oltó tűzoltóautóba rohant, és helyszínen életét vesztette egy motoros péntek este a 61-es főút Cece és Alap közötti szakaszán.

Gergényi: a rendőrség igyekezett szakszerűen és törvényesen fellépni 2006 őszén

Gergényi Péter, volt budapesti főkapitány a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottságban pénteken arról beszélt, hogy 2006 őszén a rendőrség igyekezett szakszerűen és törvényesen fellépni, ám ezt a bizottság tagjai több történéss

Birkózó-vb 2010: 11 tagú magyar csapat, szombathelyi versenyzőkkel

A tavalyi világbajnok Kiss Balázs nélkül, mégis az éremszerzés reményében utazik a hétfőn kezdődő moszkvai vb-re a magyar birkózóválogatott.

Felújított tornaterem várta a diákokat a tanévkezdésre

Átadták pénteken délelőtt a Kanizsai Dorottya Gimnázium felújított tornatermét, a majdnem tízmillió forintos beruház a város támogatásával valósult meg. Mint elhangzott, a parkettacsere elengedhetetlenül fontos volt, hisze

Veszélyes hulladékra bukkantak

Engedély nélkül szállították.

Gasztro: Házi májas

Megint egy tízórai. Igazából nem is akartam feltenni ide a blogra, mivel ez a májas... hmmm... nem túl fotogén. De aztán hazajött a nagyobbik lányom az iskolából, és megkérdezte: anya, van még abból a májkrémből, amit t

Csúcson a parlagfű

Csúcson jár a parlagfű szezon, az elmúlt héten már kiugróan magas számban voltak jelen a növény pollenjei Szombathely és környékén. Az ÁNTSZ épületének tetején elhelyezett pollencsapda adatait elemezve kiderül, hogy a csalánfélék és gombák spórái vannak m

Két szombathelyi győzelem a Ferencváros ellen

Legyőzték a korosztályos labdarúgócsapatok a Ferencvárost Szombathelyen. A Haladás mindkét utánpótláskorú gárdája 2 góllal győzött, az U19-esek 2-0-ra, míg az U17-esek 3-1-re múlták felül a fővárosiakat.Ismét remekelt Rapport Richárd Újabb kitűnő eredményt tudhat a magáénak Rapport Richárd, a legfiatalabb nemzetközi sakknagymester, aki nemrég a szerb csapatbajnokságon szerepelt. A Haladás VSE sportolója 2650 élőpont körüli teljesítést ért el a Szabadkai Spartacus csapatba szerepelve,

Megújul két iskola könyvtára

Újítások várhatók két szombathelyi általános iskola könyvtárában. A Neumann és a Paragvári úti intézmény kapott az operatív programból támogatást a projektre. A 8 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően a diákok otthonról, az interneten keresztül is me

Megszűnt egy diákszálló Körmenden

Bezárt a körmendi Rázsó Imre Szakközépiskola Thököly úti kollégiuma. A fenntartó Vas Megyei Közgyűlés az alacsony kihasználtság miatt hozta meg a döntést. A bejáró tanulók szállását a Rendészeti Szakközépiskolánál oldják meg, míg a Feldbach-ba járók Szent

Nem kell többet fizetni a kollégiumért

Nem emelkedtek idén a kollégiumi díjak a Savaria Egyetemi Központ Pável Ágoston Kollégiumában. A Deák utcai épületben lakók 15 ezer, a többiek 9320 forintot fizetnek havonta. A szombathelyi egyetemi kollégiumokban egyébként 633 hallgatónak lesz szállása,

40-es tábla lassítja a forgalmat a 8-as főúton

Olaj folyt az útra a 8-as főúton Szemenyénél, ahol csütörtökön délután egy személyi sérüléssel járó baleset történt. Péntek reggelig 40 km/h-ás sebességkorlátozó tábla lassítja a forgalmat az érintett szakaszon. A baleset kora délután történt a 8-as főút

Szentgotthárdon tartják jövőre az Európa Napot

Szerencsehozó Négylevelű Lóhere program indul szentgotthárdi és körmendi részvétellel. Az Európai Bizottság támogatásával és társfinanszírozásával megvalósuló projekt célja, hogy az emberekhez közelebb hozza az unió világát. 2011. május 9-én Szentgotthárd

Az Első Emelettől a Bikinin át Kontor Tamásig ? lesz hova menni

Húsz év kihagyás után a szombathelyi rajongóknak is összeáll a megőszült ?kisgeneráció? zenekara, az Első Emelet. Szombaton Kistérségi forgatag és miegymás?

Nyugat Királynője 2010 - Dávid Helga

Helga 26 éves, Kemenesmihályfán él, a celldömölki női kispályás futballcsapatban játszik.

Elkészült a sárvári rehabilitációs központ

Balassa Péter hivatalosan is polgármesterjelölt

Becsengettek az iskolákban - két évnyitó képekben

Inkább kíváncsi, mint megszeppent elsősöket láttunk és bizakodó megnyitóbeszédeket hallgattunk két szombathelyi iskolában. Az "iskola rendőre" programot is a vasi megyeszékhelyen indították útjára az idén.

Eladó a menyasszony! - Blog a SEK gólyatáborából

Az estére beígért Barcsay Jenő emlékzenekar, ami az egyik legígéretesebb mulatság lett volna, hivatalosan betegség miatt maradt el, de a keringő hitelesnek számító madárcsiripelés alapján egy apróbb szervezési anomália buktatta meg az élőzenét...

Jóban vagyok Lacival

Az irányító Simon László volt a FALCO-SZOVA KC Szombathely idei első igazolása. A 24 éves kosaras egy hóna

Rendőrségi hírek Vas megyéből 2010. szeptember 02.

Tegnap délelőtt névtelen bejelentés érkezett, miszerint egy szombathelyi férfi házának kertjében vadkende

A szombathelyi MDF a kopogtatócédulákról

Közepes méretű izgalmakat váltottak ki Szombathelyen az MDF 2006-os fénymásolt ajánlószelvényei. A párt ma egy sajtótájékoztatón reflektált. Szabó G&

Váradi visszatért A KOMÁROM A MAI EDZŐPARTNER

Szombathely (tg) - A Falco KC A-csoportos kosárcsapata tegnap két évre szóló szerződést írt alá saját nevelésű játékosával, az elmúlt két esztendőt Szolnokon töltő Váradi Kornéllal.

Utalt a tulajdonos

Körmend (vas) - Lassan megoldódik minden probléma a MJUS-Fortress Körmend kosárlabdacsapatánál, a tulajdonos elkezdte az elmaradt bérek rendezését.

Devecseri-bronz az ob-n

Kiskunhalas (gz) - A díjugrató országos bajnokság ifjúsági kategóriájában az előkelő harmadik helyen végzett Devecseri Krisztián.

Mai nap

2010/09/04 10:17:06 Rozália, Róza, Ida napja van.

Cégregiszter kategóriák

Adótanácsadás, könyvelés
Alapítványok, szervezetek, pártok
Állatorvosi Rendelõk
Autóalkatrészek és - felszerelések
Autóápolás
Autóbontó
Autófényezés
Autójavítás, Autószervizek
Autokereskedés
Autókölcsönzés, bérlés
Autómentés
Autós iskolák
Autoszalon
Baba-mama, gyerek
Bank, biztosítás
Befektetés, pénzügyi tanácsadás
Benzinkút
Butor
Cipõjavítás, kulcsmásolás
Cukrászda
Diszkók, szórakozóhelyek
Divat, ruha, kiegészítõk
Egyészségügy, orvos
Ékszerboltok, ékszerészek
Építoanyag
Építõipar
Étel, ital
Fémipar
Fogtechnikai laborok
Fotó
Futárposta
Gyógyszertár
Győri bevásárló utcák
Hütéstechnika, hütõgépek
Ingatlanforgalmazás, közvetítés
Job
Kályha - és kandallóépítés
Kereskedelem
Kert, udvar
Kölcsönzõ
Közintézmények
Kultúra
Lakberendezés
Ló, lovaglás, lovasbolt
Média
Méteráruk
Mezõgazdaság
Motorkerékpár
Mozi
Múzeum
Müszaki cikkek, iparcikkek
Nyomda
Oktatás
Optika, optikai cikkek, Látszerészek
Papíráruk és írószerek
Reklám, design, dekoráció
Rendezvényszervezés
Sport
Szálláshelyek
Szállítmányozás, fuvarozás
Számítástechnika
Személy- és vagyonvédelem
Szépség, wellness
Szerelés, javítás
Szerencsejáték
Szinház, mozi
Szolárium
Szõnyegek
Takarítás, tisztitás
Taxi
Telefon, Mobil
Temetkezés
Utazási irodák
Ügyvédek, jogászok
Valutaváltók
Vendéglátás
Villamos hálozatok építése
Virágbolt, Virágüzlet
Zálogházak
Szerzői jogok | Adatkezelési irányelveink | Kapcsolat | Médiatámogatás

Minden jog fentartva. Info-Cities.com